Bemutatkozás

 

Bemutatkozás

Farkas Vincze hajóskapitány alapító 

1984. július 12-én nyílt meg Zebegényben az első magyar hajózási magánmúzeum, Farkas Vincze hajóskapitány gyűjteményével és saját készítésű tárgyaival. Célja volt, hogy bemutassa, milyen helyeken jártak a magyarok a világ tengerein hajózva, és közben milyen természeti népek kultúrájával ismerkedhettek meg.

A távoli tájakról hazahozott emlékek a hajózási relikviákkal és a tengerek élővilágával sokrétű látványt nyújtanak.

Farkas Vincze szükségét érezte a kulturális örökségek megmentésén túl a magyar- és a világhajózás történetének hiteles bemutatását az őskortól napjainkig.

A saját kezűleg, nagy precizitással készített hajómodellek, az eredeti hajófelszerelések, navigációs eszközök, szakmai iratanyagok, egyenruhák, lobogók, használati eszközök hűen tükrözik az egykori magyar hajózás nagyságát.

A több évtizedes gyűjtőmunka eredményeként ma már ez az ország legnagyobb hajózási gyűjteménye.

A Magyar Állam 1987-ben védetté nyilvánította az akkor kiállított tárgyakat.

Farkas Vincze hajóskapitány a múzeum alapítója 2007-ben hunyt el 88 évesen. A múzeum vezetését és a hajózási emlékek további gyűjtését leánya Farkas Judith folytatja.

 

Farkas Judith – Bemutatkozás

Születésemtől, 1951-től a hajózás világában éltem, mivel Édesapám Farkas Vincze már akkor is kapitányként szolgált a magyar hajózásnál. Lány létemre a szakma iránti érdeklődésem egyre erősebb lett, de az akkori politikai helyzetben ezen a területen én nem szerezhettem képesítést. Így divattervezőnek tanultam, de valójában a hajózás körüli dolgok érdekeltek, ezért igyekeztem megtanulni sok mindent Édesapámtól, a kollégáitól és könyvekből. A Múzeum megnyitásakor már kellő alapokkal rendelkeztem, de továbbra is képeztem magam.

A múzeum hiteles vezetése érdekében több esetben hajóztam a MAHART engedélyével folyamon és tengeren egyaránt. Ezek közül a Dunán megtett leghosszabb út a „Dorog” vontatóhajó fedélzetén történt 1990-ben Budapest–Reegensburg–Budapest útvonalon. A „Csokonai” m/v óceánjáró kereskedelmi hajónkon pedig 1992-ben három hónapot hajózva szereztem gyakorlati és elméleti tudást a tengeri navigáció, a rádiózás, a gépészet területén és bepillanthattam a tengerész élet izgalmas világába is. Ezt követően többször is kisebb utakat tettem meg, amíg fel nem számolták a magyar hajózást. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy 2011-ben a történelmi jelentőségű Lajta monitort a sikeres felújítás után elkísérhettem bemutatkozó emlékútjára, Komáromtól Bajáig, majd vissza Budapestig.

Célkitűzéseim közé tartozik a megszerzett tudás továbbadása, a kulturális örökségek megmentése, a jelenlegi gyűjtemény további gyarapítása - megőrzése az utókor számára, és biztosítani a mindenkori bemutatását. Fontosnak tartom a hajózás népszerűsítését a történelmi múltunkon keresztül, a hagyományőrzés ápolásával együtt.

Fő célom, a folyamatosan gyarapodó gyűjteményt a jelenlegi épületnél jóval nagyobb és méltóbb helyre átköltöztetni, valamint gondoskodni a folyamatos fenntarthatóságáról.

 

Farkas Judith igazgató, tulajdonos

 

 

 

Neptun
Belső kiállító tér
Belső kiállító tér
Belső kiállító tér
Belső kiállító tér
Belső kiállító tér
Belső kiállító tér
Fatörzs a kezdet
Kezdetleges hajók
Két törzsű halászhajó
Vitorlás tutaj
Egyiptomi királyi papirusz nád hajó
Afrikai evezős csónak
Vitorlás csónak
Cutty Sark teaszállító
Friedrich Wilhelm hadihajó
Hajóorr figura
Hajóorr figura
Titanic és a többiek
Óceánjáró hajók
Bussola
Iránytű
Iránytűk
Kronométer
Sextans
Sebességmérő Log
Távcsövek
Pozíciólámpa
Hajóablak
Hajóharangok
Tengeri mentőöltözet
Matróz egyenruha - Magyar Folyami Flottilla
Tengerész
Afrikai néger szobor
Természeti népek faragásai
Maszk
Indián totemoszlop részlet
Indián totemoszlop részlet
Bengáli tigris
Tengeri pók
Homár
Korallok
Külső kiállító tér
MAHART címer
Hajócsavar
Őrségtábla
Egyhengeres gőzgép, 1860
Kitűzőlámpa
Telegráf
Mentőkocka
Mentőgyűrű
Horgonycsörlő
Baja-Lajta monitor emléktúra
Lajta monitor

 

 

Copyright © hajozasimuzeum.hu. Minden jog fenntartva.